Jó ideje szedem kis adagokban a pszeudo B-vitamint mióta leszoktattak. De tegnapról mára megváltozott a helyzet. Bementem a patikába, és -bár álruhában, de- a szemébe néztem.
Lassan, elcsukló hangon vallottam be neki, nem sikerült az elvonó, és még most is a hatása alatt vagyok.
Gyengeség lenne? Lehet. Aki volt már függő, tudja miről beszélek.
Új dizájn, megváltozott csomagolás és a remény, hogy a belbecs a régi...
És a félelem. Megrángatni az alvó oroszlán bajszát sosem tanácsos, pláne hogy az oroszlánnak is fáj.
Tisztázni szeretném a helyzetet, de ezer akadályt gördítettek az utamba, és nem egyszerű ezeket eltakarítani. Ha lehet egyátalán. Nem tudom. Nincsenek céljaim csak érzéseim és a tudat, hogy ez nem az a helyzet, ami fenntartható. Mert lezáratlan. Az ajtót csak becsapta a huzat, de a zárnyelv nem kattant a helyére. És, ha fordul a széljárás, talán kinyílik újra. Vagy jön valaki az egyik oldalról és örökre bezárja. Nem tudom. Nem tudom, mi lesz...
És féltem őt. És félek magam is.
És ezt lehet, hogy csak én értem, de elmondom: érteni mindent értek, de megbocsátást nem ígérek. Felejteni pedig nem tudok. Nem lehet.
Azért megpróbálom a szeretetet beengedni a szívembe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése