Valami mindig hiányzik nekem, mindig elégedetlen vagyok.
És türelmetlen persze.
De nekem miért is ne járhatna a tökéletesség?
Vagy nevezzük inkább az elvárásaim hibátlan teljesülésének?
Az találóbb...
Biztosan nem olyan sok az( lófaszt mama, ne röhögtess! )...
És a tökéletestől is messze van.
Mint ahogy én is, persze.
Nem találom...
Nem találom azt a dolgot, ami egyszer már megvolt.
Ő volt "B". (Lapozzatok vissza pár bejegyzést)
"B" még mindig létezik, nem is oly messze tőlem, de tiltott gyümölcs.
És nem tudom, emlékszik-e még rám, nem tudom, mit gondol rólam.
Nem tudom, hiányzom-e neki s nem tudom mikor, hol van.
(Lassan kezdek verselni...)
De ez a múlt.
S bár ha valaki azt mondaná nekem, hogy "B" még enyém lesz egyszer, éveket is várnék rá. Abból a kevésből, ami van. Mert "B"-ből is kevés van. De milyen kevés...
De nézzük a jelent. Keresem "B"-t. Na nem konkrétan őt, de az érzést. Azt az érzést, ami a napom minden percét átjárja. Mert akkor nem létezik más nő. Akkor nincs flörtölés és bámulás. Nem kell. Az a feszült, kellemes izgalom kell, hogy megcsörren-e a telefonom, mert rám gondolt, és azt írja: hiányzol.
Volt, aki már majdnem "B" lett. És lehetett volna "Ő" is. A nagyobbik fajta. De nem. Az istennek nem akarta...
Sebaj!
Fel a fejjel, tovább előre! Túrni a betűtésztában... Annyi kanalazás és annyi jó falat vár még rám... Csak egy "B"-t találnék már.
Egyetlen, pici, árva "B"-t...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése